Ma későn  értem haza, nagyon fáradt vagyok. Viszont van egy vers, mely tükrözi jelenlegi hangulatomat.  Íme:

Kezemben tartalak,
rabom vagy Kismadár!
Éledő vágyad,
sóhajok kalitkájába zár.

                            

Végig simítalak és       
bár még ellenállsz,
a ruhád alatt lüktet
már a tested,
érzed "elested".

Mikor bőrödhöz érek
és nem kérek,
de követelek,
kicsit harcolsz,
de gyorsan
megadod magad.

Fejed hátra hanyatlik
és én lágyan csókolom
végig márvány-ívű
pelyhes nyakad.

Ruháid engedelmesen
hagynak el mint a hólepel
tavasszal a földeket.
Folyó a karom és
tested ívelő hidat épít fölé
....mert így akarom...

Nincsenek már titkaid
az enyém minden gondolatod.
Fátyolos szemeid
mögé rejtem el az időt.

Ziháló lélegzeted,
már mindent betölt.
Bőröd pórusai mohón
isszák magukba
simogató leheletem.

Már mozdulnál,
már csókolnál
de nem engedem.
Arcodra vágyak
pírját gyújtom,
már tombol az élvezet,
de tovább nyújtom
....mert így akarom...

Szempilláid megremegnek,
testeden hullámok futnak át,
ajkaim fent is lent is nyitják
a kéj kapuját.

Kitárod magad nekem,
enyém már mindened.
Nincs rejtett részed
mit nem birtokoltam.

Úgy érzed a csúcson vagy
és már zuhanni vágysz...
De én még nem engedem!
Még nem lehet!
Még nem akarom!
Még szállj tovább,Angyalom!

Egyre csak beszél
szemérmeddel a szám.
Még tovább kutatok.
Már a bőröd alá is befolyok,
én vagyok testedben a vágy.

Már nem vagy ura magadnak.
Én viszlek tovább!
Emellek, repítelek!
Minden sejted átjárom,
egész lényed kéjjel itatom át.

Izmaid összerántom,
majd elernyesztem.
Testedben a gyönyör
hullámait gerjesztem.

Lassan magadba öleled
a végtelen teret,
múltat és jövőt
tagadd meg
vonagló jelened.

Testedből források
fakadnak zuhognak
és magukkal ragadnak.
Hegyek születnek és
korlátok szakadnak át.

Szemedből könnycsepp
indul útra,sikoly szakad fel
újra, meg újra.
Kiáltasz lázba,
könnybe fúlva.

A kéj elönt, tehetetlen vagy.
Szorosan tartalak,
hiába vergődsz,
vágyad szítom tovább.

Kegyetlen vagyok!
Csak élvezd!
Látni és érezni akarom!

Hirtelen egyetlen
ponttá zuhansz,
majd kitárulsz és
mindent magadba fogadsz.
Lüktetsz, mint a születő
világegyetem.

Akár a teremtő Ősrobbanás,
szakad ki belőled sóhajod.
Újra és újra megszületsz.
S mikor elcsitulsz,
lágyan takar be karom
....mert így akarom...